Rendkívüli körülmények

A termékenységtudatos fogamzásszabályozásnál az egyik fontos – ha nem a legeslegfontosabb… – mező a cikluslapon a rendkívüli körülmények rész. Erre – igaz bár, hogy elég kevés hely áll rendelkezésre, de szerencsére van a cikluslapnak egy hátoldala is 😉 – különösen érdemes odafigyelni, hiszen ez mutatja meg saját magunknak saját magunkról, hogy mik azok a tényezők, amik a ciklust befolyásolni tudják. Nem a szomszédét, nem is Luc Giziét, hanem a sajátunkat. 🙂

Az egész módszernek az a lényege, hogy megismerjük saját ciklusunkat, hogy betéve tudjuk azt a mintát, ami a mienk, amire általában számítunk és ami a viszonyítást adja. Ehhez szolgáltat rendkívül fontos információt a rendkívüli körülmények/zavarok mező. (A zavarokat nem szívesen használom, mert negatív felhangja van, viszont rendkívülinek számít egy olyan pozitív érzelmi állapot is, mint pl. hosszú hónapok után hazalátogat a gyermekem, és ezt semmiképpen nem hívnám zavarnak :). )

Amit mindenképpen ajánlok, főleg a tanulási időszakban – ami alatt a tanfolyami 3-5 hónapot mindenképpen értem, de inkább 1 évnek mondanám a tapasztalatszerzést 🙂 -, hogy mindent, de tényleg mindent, apróságokat is írjunk fel naponta, hogy mi történt velünk. A sokéves tapasztalatom azt mutatja, hogy a legkülönbözőbb dolgok is tudják a hőmérsékleti görbét befolyásolni, amiből ugye nekünk az az izgalmas, amikor megemeli valami a felkelés előtt mért ébredési hőmérsékletet. Hogy ezt az emelkedett értéket ne tudjuk egy valódi megemelkedéssel összetéveszteni, érdemes tudni, hogy aznap mi lehetett rám hatással. Ha nincs jegyzet róla, sokszor hosszú percekbe kerül, mire kihámozzuk a naptárból, visszakeressük az emlékezetünkben, hogy mi is volt az emelkedést megelőző nap vagy az éjszaka folyamán, ami fáradtságos ill. kedvünket is szegheti.

Egyszóval legyünk résen, legyünk éberek és tudatosak magunkra, és írjunk fel minden olyan dolgot erre a részre, ami jelentőséggel bírhat, ami nem hétköznapi, ami befolyásolhat, ami RENDKÍVÜLI az átlaghoz képest.

A következő bejegyzésben példákat fogok hozni olyan rendkívüliségekről, amik bárkinek hasznára válhatnak.

Vélemény, hozzászólás?